Kalandos hegymászás Pro Arte-tól a Mosolyon át...

Egy vörösessárga októberi napon Ébenhajú csilingelő drótnélkülijéből csengő bongó izgatott hang áradt. M.volt az, aki épp akkor talált egy csodálatos pályázati kiírást, ezt akarta elújságolni kedves ismerősének.

- Gondoltam érdekli Mesélni Vágyást, nomeg persze téged is.

És ez így is volt. A Premio Pro Arte pályázatot épp olyanoknak találták ki, mint Ébenhajú. No nem az éles szeműeknek, s még csak nem is a törékeny alkatúaknak volt kiírva a pályázat, hanem azoknak, akik kicsik, de erősek és vannak vágyaik. Ébenhajú leült hát, kivette manót a zsebéből és az asztalra ültette, majd nekiálltak a gondolkodásnak. Lement a nap, feljött a hold, a bendőjük koncertet adott úgy korgott, de csak nem álltak fel: írták egyik sort a másik alá, egyik gondolatot a másik alá.

- Kész!- kiáltotta diadalmasan Mesélni Vágyás.

- Igen. - mondta Ébenhajú és borítékba tette a betŰkkel teli lapokat, majd manóval együtt elsietett a postára.

Fáradt, de mosolygós napok következtek.

- Ha nem is nyerünk, talán csak azért kellett Pro Arte-val találkoznunk, hogy megírjuk a Mese-Tervet.. - mondta manó álmodozva.

- Tudod mit? Vigyük el a Mosolyba, hátha nekik is tetszeni fog! - kiáltott fel Ébenhajú, és mesélni Vágyás válaszát meg sem várva, vállára vette táskáját és már sietett ki lefelé a lépcsőn.

A Mosoly-házba érve nagy érdeklődés vette körül a furcsa párost. Régen láttak ilyen manót. S amíg Mesélni Vágyást csodálták Ébenhajú megmutatta a Mese-Tervet, és Mosolyország királya úgy döntött, jó volna, ha birodalmában több mese szólna, így hát megígérte segíteni fog....

(folyt. köv.)