Egyszer... réges régen hallottam az első mesét. A mese egyszerre volt kívül és belül. A mama hangját belülről, egész közelről hallottam, a Peti hangját, aki akkor még csak 3 éves volt kívülről. A mese kettejük között szövődött, de engem is összekötött velük: a mama mesélt, a Peti hol nevettett, hol kérdezett, néha valaki meg-megsimogatott, majd lassan minden elcsöndesült.
Telt s múlt az idő és amikor kibújtam a mama hasából a mesék akkor is folytatódtak, sőt akkor is amikor a mama hasa újra gömbölyödni kezdett és Eszti is megérkezett, mese volt az óvodában is. mesét olvastunk télen a jégkirálynőről, tavasszal Mankáról, nyáron a Napitól (mindig hármat, plusz a ráadás), és ősszel, amikor Peti iskolába ment összebújtunk és hallgattuk a Gőgös Gúnárt.
De nem csak Gedeon volt az iskolában, hanem sok kis mese az S betűről, aki egy kígyó volt, és Z-ről akivel összezörrent- Marika néni mindent mesével tanított, még pihenni is ... ma is eszembe jut mazsola és Tádé, ha fáradtan lehúnyom a szemem.
Újabb évek teltek el és kislányból nagylány, nagylányból kisfelnőtt, kisfelnőttből nagyfelnőtt lettem, de a mesék csak nem maradtak el. Mesét kaptam, ha nagy volt a bánatom, mesét, ha nagy az örömöm. Kaptam mesét a meséről, mesét a gyerekekről, mesét a felnőttekről, mesét a bennem lakó gyermekről és a felnőttről, akivé válni szeretnék.
És egyszer csak én is mesélni kezdtem diákoknak, kisfelnőtteknek és nagyfelnőtteknek, kismamáknak és nagymamáknak, kispapáknak és nagypapáknak. Ez a blog azért indul, hogy ily módon elmesélhessem mindazt, ami eszembe jut a mesékről és a mesevilágban való személyes/szakmai kalandozásokról...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése